Avagy apró, kalandos szösszenet nászutunkról
Már 13 éve, hogy nászútra elmentünk a Mátrába, de a mai napig valósan bennünk él egy élmény, amit 100 évesen is felemlegetünk majd, az tuti. Nem-nem, kedves Olvasó, nem azért mert csodaszép volt vagy éppen csöpögősen romantikusra sikerült volna, hanem azért, mert ez csak velünk történhetett meg, persze… Mi is? Elmesélem.
Szeptember közepe, Mátra, Galyatető, Nagyszálló. Azaz: hideg, köd, csepergő eső. Azon gondolkodtunk a párommal, még mivel dobhatnánk fel a nászutunkat, azon kívül, hogy magunkat feldobjuk az ágyra. Séta a környéken, pazar helyi konyha a kisvedéglőben (békebeli piros-fehér kockás terítő (!), illatos, fínom magyar koszt), úszás a szálló medencéjében és slussz. Egyszer csak oszladozni kezdett a köd. Hurrá: túrázzunk!
Ki is választottuk a kissé rozsdás, utcai turista transzparensen a kék jelzésű útvonalat, majd elindultunk csak úgy, neki a kék útnak, minden nélkül, na, jó egy palack víz volt velünk meg némi pénz. Mentünk, mentünk, egyszer csak az út beért egy faluba. Próbáltuk megkeresni a kék út folytatását, de nem leltük, csak annyit tudtunk, hogy melyik a következő falu. Így megkérdeztünk egy helybélit, válasza kb. így hangzott miután gondolkodott egy cseppet: „Hát…, arra felfelé van egy földút, az visz abba a faluba.” és mutatott a karjával előre. Nekiszegődtünk. Valóban ott volt az út, csak most más színre váltott, ez már sárga színű volt. Gondoltuk, megváltoztatták a túra útvonal színét? Bandukoltunk, bandukoltunk, majd egyszer csak hopp, a fák keresztbe, jobbra, balra kivágva hevernek az úton.
.jpg)
Na, itt legyen ügyes, aki megtalálja a sárga jelet. El kezdtünk átmászni a kidöntött fákon, persze túrajelet egy centit sem leltünk. Mikor a kidöntött fákon átjutottunk, ott álltunk szó szerint a kerek erdő közepén. Merre tovább? Elindultunk felfelé, mert a következő falú, rémlett, magasabban volt, mint az előző. Egyszer csak elkezdett cseperegni az eső.
Már-már reményvesztetten, hullafáradtan és vizesen arra gondoltunk, jó lenne már rálelni a hőn áhított következő falura, mikor feltűnt egy alak bottal a kezében, szedte szapora lépteit. Szegényre lecsaptunk, mint egyetlen olyan élőlényre, aki segíthet nekünk. Kiderült, hogy gombászik éppen az erdőben, de nagyon szívesen kivezet minket, mert bizony kissé nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Követtük őt, a hosszú bolyongás után már csak vonszolva magunkat. De ő olyan fürge volt, mint a nyúl, és csak egyre azt hajtogatta, hogy menjünk utána, siessünk, mert mindjárt nagy zuhé lesz! Mondanom sem kell úttalan utakon mentünk, hegyi patakon át, csalánoson keresztül, majd végre megláttunk egy házat: „Hát itt lennénk kedveseim!”, majd ajánlott egy kisvendéglőt, ahol meghúzódhatunk, amíg eláll az eső.
Meghúzódtunk, megebédeltünk, majd a biztonságot jelentő beton autóúton összebújva, ázott verebekként visszasétáltunk Galyatetőre, hogy kiheverjük a túrázás fáradalmait.
Szegény bizonyára azóta is csuklik, valahányszor felemlegetjük a nászutas túránkat. Ha akkor ő nincs, …
Milyen következtetést vonjunk le mindebből?
- Rozsdás térképnek ne higgy!
- Friss turista térkép nélkül el ne indulj túrázni!
- Ha mégis eltévednél, keresd a gombaszedő nénikéket!
