Nász után

Hazánkban talán a legvitatottabb kérdés a nászút. Sokan fölöslegesnek tartják, a külföldi utakat pedig egyenesen rongyrázásnak. Pedig a nászút a házaspárnak meghatározó emléke lesz majd. Kezdjétek azzal a közös életet, hogy az esküvői előkészületek, a nagy nap izgalmait és fáradalmait kettesben pihenitek ki. Hiszen lássuk be, a ceremónia nem kevés energiát és időt vesznek igénybe, az esküvőn pedig a családtagok, barátok és ismerősök figyelmének kereszttüzében zajlik minden perc. Így már egy rövid, pár napos út is tökéletes választás lehet az esküvő méltó befejezésére! Gondtalan pihenés, felhőtlen kikapcsolódás és boldog közös tervezgetés - a nászút és mézeshetek élményét nem lehet mással összehasonlítani. Ez olyasmi, amit nem szabadna kihagyni!

És ha már eldöntöttétek,  hogy legyen nászút, akkor először is talán a legfontosabb mozzanat az, hogy mindkét fél megossza a másikkal az elképzeléseit, vágyait a témáról, hogy véletlenül se legyen abból konfliktus, hogy csak az egyikük vágya teljesült. Beszéljetek róla sokat párotokkal, illetve gyűjtsetek be minden információt az utazási irodától.

Felmerülő kérdések:

- Egy helyen szeretnétek-e az esküvőt a nászúttal?

- Szervezett utazást szeretnétek-e vagy inkább spontán kalandot?

- Közelben szeretnétek-e maradni, vagy irány a világ széles horizontja? Régebben talán ezt a döntést megkönnyítette, hogy belföldön kevesebb pénzből meg lehetett oldani a dolgot, de ma már viszonylag alacsony költségen

Ismerőseink a tavasszal házasodtak össze. Mindketten 30 alatt vannak, jólszituáltak, de a munkahelyükön hajtás van, túlórázások, kevés szabadidő. Nem tartottak nagy esküvőt, minden felhajtás  nélkül, csak a közeli hozzátartozók, néhány barát volt jelen. A szertartást követően egy étteremben ebéd, beszélgetés, kellemes hangulat. Beszélgetés közben, megkérdeztük tőlük: „…és hova utaztok nászútra?”

Kérdésünkre az ifjú pár zavartan összenézett és egyszerűen csak annyit mondtak: „Most nem lesz nászút.” Dolgoznunk kell, nem mehetünk szabadságra, majd talán később bepótoljuk...

Ez a jelenség sajnos nem egyedi. A házasságkötés manapság nem feltétlenül jár együtt a nászúttal, a felhőtlen kikapcsolódással, boldogsággal, nyugodt körülmények közötti gyereknemzési buzgólkodással. Gyakran előfordul, hogy olyan ifjú párok, akik már az esküvőt megelőzően is egy fedél alatt laktak, házasságot kötnek, majd, mintha mi sem történt volna, élik tovább a megszokott, hétköznapi életüket, s az egykor elmaradhatatlan romantikus házassági rítusokról éppúgy lemondanak, mint a "megszentelt frigyhez" kapcsolódó egykori szokásokról.

Az okok számosak lehetnek: valóban nagy a hajtás a munkahelyen, a vállalkozás nem állhat le, aggódás a vevőkörért, időhiány(?), pénzhiány, takarékoskodás "fontosabb dolgokra", motiváció-hiány (eddig is mindig utaztunk valahová, miben lenne ez más, mint a többi?), stb.

De vajon tényleg ennyire érdektelen a nászút fontossága? A mézeshetek fogalma valóban elveszítette a régebbi jelentőségét? Valóban nincs már igény a nászútra? S végleg megölte a romantikát a modern kor stresszes, hajszás mindennapi élete?

Tény, hogy sajnos egyre több házaspár esetében nincsenek mézeshetek, s ennek részint anyagi, részint társadalmi-kulturális okai vannak.

Mindenesetre mindenkinek azt javasoljuk, gondolja át, ha már az esküvő intézményét, mint hagyományt választottátok a párkapcsolattal szemben, akkor miért pont a nászút hagyományát hagynátok ki? Még ha nem is az álom nászutat tudjátok megvalósítani, de mindenképp próbáljatok, legalább egy hosszú hétvégére a hétköznapjaitokat hátrahagyva elutazni valahova, együtt, otthoni gondok nélkül, egymásra hangoltan, boldogan.

Gyakran megesik, hogy az esküvő utáni fáradtság és/vagy alkoholos mámor miatt lemondanak a nászéjszaka élményéről a párok, ha egyáltalán jelentősége van az életükben a nászéjszakának. Sok fiatal nem a nászéjszakán tapasztalja meg az első szexuális élményét a párjával, hanem  már korábban.

Azonban vannak olyan odaadó párok, akik az esküvő utáni fáradtság ellenére az első házastársi éjszakát mégis különösként szeretnék megélni. Olyannak, amely különbözik minden eddigitől. Olyannak, amelynek megismételhetetlen varázsa van. A nők többsége igyekszik ezt éppen ezért még felejthetetlenebbé tenni.  Erotikus fehérneműk, virágok, szirmok, gyertyák/mécsesek, gyümölcsök, selymek ..., csupa odaadás és kényeztetés, meghitt környezet.

Hogy mindezt biztosítsák, csak el kell látogatniuk a legdivatosabb fehérnemű boltokba (akár az Interneten is) és kiválasztani a legszexisebb „kellékeket”. Nem lesz nehéz dolguk, hiszen egész iparág szakosodott erre. Ezek után a hangulat, a vágy további fokozása már csak a páron múlik. Sok férfi a tenyerén hordozza a feleségét és ős is mindent megtesz, hogy kedvese különös élményben részesüljön. Igazából a pénztárca szabhat csak határt, mert egyébként csak fantázia kérdése, hogy mitől is lesz egy nászéjszaka tökéletes?

Bevállalósak vagytok? Örökítsétek is meg!

Ha valaki elég merész és bevállalósak vagytok, ma már arra is van lehetőségetek, hogy megörökítsétek nem csak a nagy napot, de a nagy éjszakát is. Fotósokat, operatőröket lehet bérelni, hogy minden olyan mozzanat megmaradjon az utókor számára, amit publikusnak tartotok. Hogy melyik utókor számára, azt döntse el mindenki maga. Egy jól elkapott pillanat – kellően cenzúrázott persze – akár jó csattanója is lehet romantikus esküvői albumotoknak.

Várjuk élménybeszámolóitokat! Hozzászólásotokat! Létezik még klasszikus jegyesség?

Avagy apró, kalandos szösszenet nászutunkról

Már 13 éve, hogy nászútra elmentünk a Mátrába, de a mai napig valósan bennünk él egy élmény, amit 100 évesen is felemlegetünk majd, az tuti. Nem-nem, kedves Olvasó, nem azért mert csodaszép volt vagy éppen csöpögősen romantikusra sikerült volna, hanem azért, mert ez csak velünk történhetett meg, persze… Mi is? Elmesélem.

Szeptember közepe, Mátra, Galyatető, Nagyszálló. Azaz: hideg, köd, csepergő eső. Azon gondolkodtunk a párommal, még mivel dobhatnánk fel a nászutunkat, azon kívül, hogy magunkat feldobjuk az ágyra. Séta a környéken, pazar helyi konyha a kisvedéglőben (békebeli piros-fehér kockás terítő (!), illatos, fínom magyar koszt), úszás a szálló medencéjében és slussz. Egyszer csak oszladozni kezdett a köd. Hurrá: túrázzunk!

Ki is választottuk a kissé rozsdás, utcai turista transzparensen a kék jelzésű útvonalat, majd elindultunk csak úgy, neki a kék útnak, minden nélkül, na, jó egy palack víz volt velünk meg némi pénz. Mentünk, mentünk, egyszer csak az út beért egy faluba. Próbáltuk megkeresni a kék út folytatását, de nem leltük, csak annyit tudtunk, hogy melyik a következő falu. Így megkérdeztünk egy helybélit, válasza kb. így hangzott miután gondolkodott egy cseppet: „Hát…, arra felfelé van egy földút, az visz abba a faluba.” és mutatott a karjával előre. Nekiszegődtünk. Valóban ott volt az út, csak most más színre váltott, ez már sárga színű volt. Gondoltuk, megváltoztatták a túra útvonal színét? Bandukoltunk, bandukoltunk, majd egyszer csak hopp, a fák keresztbe, jobbra, balra kivágva hevernek az úton.

 Na, itt legyen ügyes, aki megtalálja a sárga jelet. El kezdtünk átmászni a kidöntött fákon, persze túrajelet egy centit sem leltünk. Mikor a kidöntött fákon átjutottunk, ott álltunk szó szerint a kerek erdő közepén. Merre tovább? Elindultunk felfelé, mert a következő falú, rémlett, magasabban volt, mint az előző. Egyszer csak elkezdett cseperegni az eső.

Már-már reményvesztetten, hullafáradtan és vizesen arra gondoltunk, jó lenne már rálelni a hőn áhított következő falura, mikor feltűnt egy alak bottal a kezében, szedte szapora lépteit. Szegényre lecsaptunk, mint egyetlen olyan élőlényre, aki segíthet nekünk. Kiderült, hogy gombászik éppen az erdőben, de nagyon szívesen kivezet minket, mert bizony kissé nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Követtük őt, a hosszú bolyongás után már csak vonszolva magunkat. De ő olyan fürge volt, mint a nyúl, és csak egyre azt hajtogatta, hogy menjünk utána, siessünk, mert mindjárt nagy zuhé lesz! Mondanom sem kell úttalan utakon mentünk, hegyi patakon át, csalánoson keresztül, majd végre megláttunk egy házat: „Hát itt lennénk kedveseim!”, majd ajánlott egy kisvendéglőt, ahol meghúzódhatunk, amíg eláll az eső.

Meghúzódtunk, megebédeltünk, majd a biztonságot jelentő beton autóúton összebújva, ázott verebekként visszasétáltunk Galyatetőre, hogy kiheverjük a túrázás fáradalmait.

Szegény bizonyára azóta is csuklik, valahányszor felemlegetjük a nászutas túránkat. Ha akkor ő nincs, …

Milyen következtetést vonjunk le mindebből?

• Rozsdás térképnek ne higgy!
• Friss turista térkép nélkül el ne indulj túrázni!
• Ha mégis eltévednél, keresd a gombaszedő nénikéket!